Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vers

Őértük szólok, akik nyugalmunkat naponta őrzik
Kik szunnyadó parázsban is otthonunkat védik
Kiknek barát a tűz, de ha támad orvul
Kezük, lábuk, karjuk vészjóslóan mozdul
Mi hajtja őket? Talán a szenvedély?
Az ember féltés, és az a remény
Hogy égboltunk mindig tiszta marad
Az önkéntes szolgálat, a hivatástudat.

Őértük szólok, kik a poklot is megjárják
A tomboló elemet kalitkába zárják
Szembe néznek élettel, halállal
Eszelős kártyapartit vívnak a pusztulással
Adassék hát nékik most köszönet
hisz ezért hajszol mindig a lelkiismeret
Mert időnk nincs soha megköszönni
Hogy képesek értünk akár tűzbe menni.